Ezért igen igen fontos, hogy közlendőnk nem szóbeli része is tudatos és kontrollált legyen. Akkor hiteles, ha harmónia van amit mondunk, ahogy mondjuk és ami a látvány. Egy példa: Nincs kételkedés, ha a rendőr egyenruhában elkéri valakinek az iratait a rendőrség kapujában. Ha ugyanazt civilben teszi, magyará-zatra szorul. Ha nem ott kéri el, hanem mondjuk valakinek az otthonában, már a történet is más. A tanulság, hogy figyelmet-lenségből akár a látható körülmény és a szó, ellentmondásba kerülhet, akaratunkkal ellentétes körülményeket hozhat létre.

A "milyen?" kérdésre nem szóban adunk választ. Ezek a stílus jegyek. A megnyilvánulás, a hogyan és a látvány együtt. A véletlenszerű közlések (azt mondja el amit nem akar) nem mindig verbálisak. Aki tanult kommunikálni, gyakorlott, kontroll alatt tudja tartani a beszédét, gesztusait és mimikáját, célirá-nyosan emocionál. De mi van a látvánnyal? A cél, a zajmentes közlés. Tehát, hogy a verbális és non verbális mondandónk harmóniát képezzen, hogy hitelessé váljunk. A ruházat, tárgyak, emblémák mind, mind beszélnek. Amikor megszólal valaki, már nem légüres térben teszi, mert már kialakult róla vélemény. Információt adott már magáról, személyes tulajdonságairól. (Neméről, társadalmi helyzetéről, életkoráról, önbizalmáról, életmódjáról, közönségéhez való viszonyáról, stb. stb.) És még egy nagyon nagyon fontos dolog: Az előítéleteket nem lehet verbálisan feloldani.